Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy heteken át jártam a könyvesboltokat és kerestem Susan Loomis Ház a Tatin utcán c. könyvét. Végül egy antikváriumban meg is találtam. Remek olvasmány volt. Sok mindent megtudtam belőle a francia vidéki emberről, életről, olyant, amit már tudtam és sokkal több olyant, amit nem is sejtettem…. Tovább »
Audrey joghurttortája Susan Loomistól
Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy heteken át jártam a könyvesboltokat és kerestem Susan Loomis Ház a Tatin utcán c. könyvét. Végül egy antikváriumban meg is találtam. Remek olvasmány volt. Sok mindent megtudtam belőle a francia vidéki emberről, életről, olyant, amit már tudtam és sokkal több olyant, amit nem is sejtettem…. Tovább »

A fagyi, süti vagy bonbon készítésnél kell egy apróság, ami inspirál és máris összeállt a kép, megvan az ötlet. Megszervezem a napom, sürgök-forgok, keverem a süti tésztáját, temperálom a csokit vagy éppen fagyasztom a fagyit. Ez eddig rendben van. Majd jön a nagy pillanat, a fotózás. Ez már nem olyan egyszerű. Mert általában…
Az volt érzésem, amikor fotóztam ezt a fagyit, hogy ez a legnehezebb dolog a világon. Nevezetesen, jó képeket készíteni erről a jeges csodáról. Na jó, nem a legnehezebb, mert vannak még nagyon nehezen megoldható dolgok, de én így éreztem, amikor 30 fokos, nyári melegben nekiálltam fagylaltot fotózni. Ez a hűsítő édesség ugyebár olvad,…
Egy ünnepi vacsora után, ami általában elég bőséges, nehezen tudom elképzelni, hogy nagy szelet krémes sütiket egyek. Pedig a desszert mégis csak az étkek megkoronázója. Szóval úgy van rendben, hogy van. Ott illatozzon, szép külsejével kínálja magát… És én veszek is belőle, megkóstolom… aztán sok, nem kellett volna… De egy könnyű…
A nyáron készített gyümölcsös, joghurtos fagyik (itt), (itt), (itt), olyan jól sikerültek, hogy még mindig erre az ízre vágyakozom. Úgy gondoltam, hogy bonbonba rejtem ezt a finom ízt, hiszen az étcsokoládé csak jót tehet vele, kiemeli, még izgalmasabbá teszi a gyümölcs ízét, a joghurt pedig, bársonyossá a krémet. Valahogy elszámítottam magam, azt hittem, hogy elegendő…
Sokszor van szükségünk gyorsan megvalósítható receptre, ha váratlanul vendég érkezik vagy egyszerűen csak kevés az időnk. Ennek a receptnek a segítségével gyorsan készíthetünk gyümölcsfagyit. Most éppen eper volt itthon, ezért készült eperfagyi, de más gyümölcsből is készíthető. Ha elkészült, azonnal fogyasztha-tó, a fagyi könnyű, finom és habos. Hozzávalók: 100 ml tejszín (nálam laktózmentes) 250 ml…
A citromfagyit (itt) és az eperfagyit (itt) is ugyan ez a recept alapján (itt) készítettem. Nem tartalmaz tojást, laktózmentes tejszínt és joghurtot használtam. Így aztán mindenki kedvére fogyaszthatja…Az alaprecepten (itt) egy kicsit változtattam, mert a gyümölcshöz tettem még egy evőkanálnyi házilag készített citromzselét (itt) és a tejszín rovására növeltem a joghurt mennyiségét. Így a lágy, krémes,…
Ha nyár van és tombol a meleg, akkor strand, limonádé és fagyi. De nem mindegy, hogy melyik fagyi. Csakis és kizárólag a gyümölcsfagyi jöhet számításba. Bár nagyon szeretem a lágy, krémes édes fagyikat (csokoládé, karamell, vanília…), de ilyenkor a málna és citromfagyi az üdítő, hűsítő, szomjúság oltó… a kedvenc.Emlékszem gyermekkoromban nem szerettem a citromfagyit, mert…
A kerttől a konyháig c. szakácskönyvből (itt) sikerrel készítettem, már több alkalommal, finom ételt, süteményt. Most, hogy melegebbre fordult az idő, fagyi recept után kutattam és itt találtam ezt az eperfagyi receptet. Eperfagyit már az elmúlt évben is csináltam, más recept alapján, (itt) de kíváncsi voltam erre a megoldásra. Nem bántam meg, mert nagyon finom,…