Karácsonykor a szaloncukor mellett többféle kekszet is készítettem. A legfinomabb és ezzel együtt a legsikeresebb a forraltborzselével megkent és összeragasztott lett. Később már bántam, hogy nem készítettem belőle szaloncukrot is. A karácsony elmúlt és szaloncukrot is csak jövőre fogok készíteni, így nem maradt más hátra, mint bonbonba tölteni a zselét. Buroknak magas kakaótartalmú csokoládét… Tovább »
Forraltborzselés bonbon

Ebben az évben is épp úgy vártuk a nyár érkezését mint máskor, de nem jött. Az ősz viszont a szokott időben megérkezett. A reggelek kissé hűvösebbek, de kárpótol bennünket napközben a simogató, langy meleg, a barna, a sárga, a vörös színek összes árnyalatának kavalkádja. A beérett termés a fákon, az alma, a körte a szilva,…
Ha reggel a frissen főzött kávé illatára ébredek, a nap már jól indul. Egy jó kávé nálam mindig egy tartalmas reggeli után következik, ez koronázza meg a reggeli étket és indítja a napomat. Nem iszom belőle sokat, nincs szükségem rá, hogy felpörgessen… Valójában az íze, a zamata érdekel. Tehát nem a mennyiség vagy éppen az…