Csokoládé Kreatívan

Audrey joghurttortája Susan Loomistól

      Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy heteken át jártam a könyvesboltokat és kerestem Susan Loomis Ház a Tatin utcán c. könyvét. Végül egy antikváriumban meg is találtam. Remek olvasmány volt. Sok mindent megtudtam belőle a francia vidéki emberről, életről, olyant, amit már tudtam és sokkal több olyant, amit nem is sejtettem…. Tovább »

Zebratorta

    Ezt a sütit úgy tudnám jellemezni, hogy nagyon egyszerű elkészíteni, nagyon mutatós és nagyon finom. Az eredeti recepthez képest annyit változtattam rajta, amennyit egy „csokisnak” feltétlenül kell. Nevezetesen, a tészta fehér részébe olvasztott fehér csokoládét tettem, a kakaós részébe pedig, olvasztott fekete csokit. Azt hiszem, nem kell mondanom, hogy milyen jótékony hatással volt… Tovább »

Mandulás márványos aszalt meggyes süti

Ehhez a sütihez Ötvös Zsuzsi receptje (Klasszikus márványkuglóf – Dívány) adta az ötletet. Valóban csak az ötletet, mert az összetevők egy részén változtattam. Liszt helyett mandulalisztet használtam, az olaj helyett vajat tettem bele és a kakaó por mellé a márványozáshoz olvasztott étcsokoládét is becsempésztem. Az egészet csoki mázzal vontam be és már nem is hasonlított… Tovább »

Gesztenyelisztes – csokis – aszalt meggyes sütemény

Amióta a családban is van gluténérzékeny, folyamatosan keresem a megoldásokat erre a témára. Valójában nagyon izgalmas és kreatív dolog egy-egy hagyományos receptet elkészíteni úgy, hogy hozza a rég szeretett ízeket, de ne a “lesajnált” kicsit laposabb, kicsit barnább vagy éppen sápadtabb változat legyen. Vagy az is tetszik, ha egészen újat készítek, csak úgy, egy hirtelen… Tovább »

Lisztmentes, mandulás csokitorta

Mostanában feltűnt, hogy több ismerősöm mondja magáról, ételallergiája van és ezt felnőttkorban diagnosztizálták nála. Elgondolkodtató… A hétköznapok rutinja nem hagyta, hogy túl sokáig töprengjek ezen. Azonban, amikor közelebbről érintett lettem, mert több családtagomnál is jelentkeztek erre utaló jelek, a figyelmem központjába került. Elolvastam és meghallgattam minden olyan fórumot amely ezzel a problémával foglalkozott. Ha összejött… Tovább »

Brownie mogyoróval és sült meggyel

Húsvét előtt sokat töprengtem, hogy mit is süssek. Sok vendéget vártunk és mindenkinek a kedvében szerettem volna járni. Végül brownira esett a választásom. Két recept is volt, amivel már régóta kacérkodtam, az egyiket kedvenc szerzőm, Petrik Adrien A másik kert c. (recept itt 274. old.) könyvében találtam, a másikat, A két cica konyhája blog szerzőjének… Tovább »

Kétszínű brownie kocka

Számomra az ősz nem az elmúlást, a szomorúságot idézi, hanem épp ellenkezőleg, az örömöt, a bőséget, a vidámságot. Hiszen, milyen jó is látni a terméstől roskadozó almafákat, őszibarackfákat, a friss gyümölcs illatát, ízét érezni. Vagy gondoljunk csak a hegyoldalakon, dombos lankákon sorakozó szőlőtőkékre, a szüretre, a szüreti bálra, a finom nemes italra, a borra.A kamrában… Tovább »

Lisztmentes csokitorta …Blogkóstoló 10.

A Blogkóstoló 10. háziasszonya most Kisildi volt (blog itt), akinek a kiváló receptjeit már régóta olvasgatom. A híres D. N. K. (recept itt) receptje megragadott és el is fogom készíteni, de most a vállalt feladatomnak szerettem volna először eleget tenni. Nevezetesen, hogy a játékban szereplő blogpárom Gasztrómanó (blog itt) blogjáról valamalyik édességet elkészítsem. Nem volt könnyű dolgom, mert olyan… Tovább »

Blogkóstoló 9. forduló

Csokis Brownie Nagyon bátor voltam és beneveztem ebbe a játékba. A játék szabályai szerint minden jelentkező mellé kisorsol a játék háziasszonya, jelen esetben a Rubin konyhája blog tulajdonosa (blog tit), egy másik blogert, akinek a blogjáról tetszés szerint bármit el lehet készíteni. Az én blog párom Kisribizli (blog itt). Alaposan átnéztem a blogot, nagyon tetszett, mert… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!