Csokoládé Kreatívan

Brownie mogyoróval és sült meggyel

Húsvét előtt sokat töprengtem, hogy mit is süssek. Sok vendéget vártunk és mindenkinek a kedvében szerettem volna járni. Végül brownira esett a választásom. Két recept is volt, amivel már régóta kacérkodtam, az egyiket kedvenc szerzőm, Petrik Adrien A másik kert c. (recept itt 274. old.) könyvében találtam, a másikat, A két cica konyhája blog szerzőjének… Tovább »

Gyömbéres bonbon

Gyömbéres krémmel (egész pontosan ezzel a krémmel), már készítettem bonbont. Akkor még nem volt meg a blog, így nem kerülhetett bele. Most azonban eszembe jutott ez a finom fűszerezésű krém, mert minden délután szoktam inni egy csésze teát és nem cukrot teszek bele, hanem kandírozott gyömbér darabkát. Amikor a cukor leolvad a gyömbérről és egy… Tovább »

Karamellizált tejcsoki – vanília krémes bonbon

A fehér csoki karamellizálással már próbálkoztam (itt), nagyon finom bonbon készült belőle. Most, tejcsokit karamellizáltam,  Praliné Zsuzsi receptje alapján (itt). A karamellitált tejcsokiból krémet készítettem, ez lett az egyik réteg, a másik pedig egy vanília krém. Egyszerű párosítás, de nagyon finom, harmonikus ízvilág.Emlékeztet a csokoládé – vanília párosítású fagyira, amit mindig nagyon szerettem… Hozzávalók:  … Tovább »

Trüffelkockák

Ha vacsora vendégeket várunk, szeretem elkápráztatni őket valami különleges étellel, desszerttel. Ilyenkor igyekszem egyszerű, de nem hétköznapit készíteni. Néha a desszert is fejtörést okoz. De most találtam egy éppen nekem valót, egyszerű, különleges édességet a Két cica konyhája blog szerzője most megjelent könyvében.(itt) Fél adagot készítettem. Hozzávalók:  20 db étcsokoládé trüffel 250 gr feldarabolt étcsokoládé… Tovább »

Pécsi Csokoládé Karnevál 2014.

Fotó: Vad Enikő Az elmúlt évben is voltam a Pécsi Csokoládé Karneválon és remekül éreztem magam. Igazi karneváli hangulat volt. A bejegyzést erről (itt) olvashatjátok.Ebben az évben még több kiállítóval, hangulatos zenével, vásári forgataggal várták a szervezők a látogatókat.De, erről beszéljenek most a képek! Fotó: Vad Enikő Fotó: Vad Enikő Fotó: Vad Enikő Fotó: Vad… Tovább »

Whisky praliné

Ezt a receptet a Geschenke aus der Küche (itt) német nyelvű füzetecskében olvastam. A whisky praliné receptjét már használtam, mint alaprecept a baileys trüffel (itt) készítésénél. Akkor az ötlet úgy jött, hogy whisky nem volt itthon, viszont baileys igen, így továbbgondoltam, baileys ízesitést kapott a krém és trüffel golyókat készítettem belőle.Most egy kicsit változtattam a… Tovább »

Vodkamálna

Olyan régen nézegetem vágyakozva Praliné Zsuzsinál (itt) a vodkamálna bonbont, hogy december elején elhatározásra jutottam és elindítottam a projektet. Egy kis üvegbe málnaszemeket tettem és addig töltöttem vodkával, hogy ellepje azt. Lezártam és hűtőszekrénybe rejtettem. Kb. két hónapig volt a málna a vodkában.Az elkészítés nem volt bonyolult, de nagy odafigyelést és pontosságot igényelt, nagyobbat mint… Tovább »

Csokis szelet sütés nélkül

Gyorsan elkészíthető, vendégváró édesség. A receptet (itt) olvastam. Kivételesen nem változtattam a recepten semmit. Kicsit aggódtam, sikerül-e kivenni majd a formából, tudom-e szépen szeletelni? Végül nem volt semmilyen probléma, könnyű volt kivenni a formából és szeletelni is szépen tudtam… Hozzávalók:   28 szete 200 gr fehér mályvacukor (pillecukor)     1 ev. kan. víz  90… Tovább »

Játék… ismerjük meg egymást

A napokban játékra hívtak ketten is. Nevezetesen Kisribizli és Redcountry . Örültem és kedves dolognak tartottam, hogy nálam jártak és gondoltak rám. A játékot Szera indította el, azzal a szándékkal, hogy ismerjük meg egymást egy kicsit jobban, a játék segítségével. Jó ötletnek tartom és szívesen játszom. A játékról:  1. Írjak magamról 7 dolgot amit még még nem tudnak rólam…… Tovább »

Baileys trüffel

Az ihlet, hogy baileys trüffelt készítsek a Geschenke aus der Küche (itt) könyvecskéből jött, ahol láttam egy nagyon jó whisky praliné receptet. Whisky sajnos nem volt a szekrényben, de volt baileys, gondoltam egyet és baileys trüffelt készítettem a recept alapján. Mondjuk, az eredeti recepten is változtattam, mert az  túl nagy mennyiség volt. Azt hiszem, inkább… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!