A napokban lapozgattam Chantal Coady Csokoládé c. könyvét. Azért vettem meg, mert tudomásomra jutott, hogy e könyv szerzője, vagyis Chantal Coady – aki egyébként London egyik legelegánsabb csokoládé szalonjának, az általa 1983-ban alapított Rococónak a tulajdonosa, a Csokoládé Társaság társalapítója ill. a Csokoládéakadémia alapító tagja – lesz a díszvendég az Édes Napok csokoládé – és édesség fesztiválon. Előadást is tart és ezt a könyvet fogja dedikálni.
A könyvében ír többek között, a csokoládé történetéről, a csokoládé készítés fortélyairól, majd rátér a nagy csokoládé műhelyek bemutatására. Röviden összefoglalja az aktuális manufaktúra történetét, majd bemutatja néhány szóban a műhelyben használt alapanyagokat, ill. az alkalmazott íz kombinációkról számol be röviden.
Az én érdeklődésemet Damian Allsop csokoládéi keltették fel leginkább, ugyanis az ő csokoládéi mindig vízzel készülnek, tejszín és vaj helyett.
Ez lehet az igazi gourmet csemege. De, hogy lehet ezt megoldani…? Miután erre választ nem kaptam, leültem a számítógéphez, átnéztem a leveleimet, ellátogattam az egyik csokis csoport oldalára és csodák-csodája mi volt az első bejegyzés? Hogyan készül vízzel a csokoládé krém (mousse)? Még egy videó bejátszás is volt mellékelve ahol nyomon követhettem ahogy Heston Blumenthal elkészíti a vizes csokoládé krémet. Nagyszerű – gondoltam- és azonnal “átlapoztam” Praliné Paradicsom blogjára (itt), mert tudtam, hogy ő olyan sebességgel dolgozik, hogy a receptnek és a pontos leírásnak itt kell lennie. És mint a mesében… Úgy is volt.
És itt kezdődik az én történetem. Én is elkészítettem ezt a nagyon könnyű, nagyon finom csoki csodát 60%-os Amazonas étcsokoládéból. Bátran, mindjárt dupla adagot, (ahhoz képest, ahogy Praliné Paradicsom javasolta a mennyiséget) és négyféle ízesítést alkalmaztam. Volt baileys likőrös, limoncello-s, fahéj és gyömbér fűszerezésű. Én is megkóstoltam, de a férjem volt a fő kóstoló, aki szerint: a gyömbéresnél először a csoki ízét, majd a fűszer ízét, míg a fahéj ízesítésűnél folyamatosan a fűszer ízét lehetett érezni. A likőrrel ízesítettnél: nagyon kellemes baileys-es csokit, lehetett kóstolni, míg a limoncello-nál kevésbé jött ki a karakteres, fűszeres íz. Összességében nagyon-nagyon finomra értékelte.
Eredeti recept (itt)
Hozzávalók:
- 140 gr étcsokoládé (nálam 60%-os Amazonas)
- 130 ml víz
- A vízfürdőhöz jégkocka
- 2 teás kan. baileys likőr
- 2 teás kan. limoncello likőr
- késhegynyi őrölt fahéj
- késhegynyi őrölt gyömbér
Készítés:
- Jégkockákkal alaposan lehűtött vizet készítettem egy fém tálba, majd egy másik fém tálat bele állítottam, úgy, hogy bele érjen a tál alja a jeges vízbe.
- Egy másik edénybe a vizet felmelegítettem, az apró darabokra tört csokit beletettem, állandó keverés mellett felolvasztottam.
- Az olvadt csokit bele öntöttem a tálba. (amely alatt a jeges víz van)
- A habverővel folyamatosan kevertem, habosítottam. (kb. 5-7 perc)
- Akkor jó, ha a csoki olyan, mint a nem teljesen felvert tejszín hab. (A videó bejátszáson (itt) jól látszik.)
- Négy tálkába 2-2 ev. kan. krémet tettem és ízesítettem.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: